fej


Olvasta már?

"Salgótarjáni életképek" fotópályázat

fotopalyazatsiti

 

ÚJ CSELEKVŐ KÖZÖSSÉG FORMÁLÓDIK SALGÓTARJÁNBAN!

Mindennek az alapja a folyamatos fejlődés! Ezért döntött úgy a „Sakkozzuk ki!" Akciócsoport, hogy egy, a korábbiaktól merőben nagyobb szabású projekt megvalósítását kezdeményezi 2018-ban! A az ötlet megvalósításához új partnerek is társultak. A Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft., a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, valamint a Dornyay Béla Múzeum együttműködésével egy újszerű, kulturális tér, salgótarján harmadik szabadtéri kiállítása készülhet el idén nyáron!

Az EFOP-1.3.1-15-2016-00001 azonosítószámú, „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás" című kiemelt projekt keretein belül, olyan mintaprojekt megvalósítására nyújtottak be szakmai tervet a múzeumi, könyvtári és közművelődési szakterület intézményei, akik szeretnének partnerségében létrehozni a helyi értékekre reflektáló lokális identitástudatot és társadalmi részvételt erősítő, helyi gazdaságfejlesztést elősegítő közösségfejlesztési modellt.
A projekt lehetőséget nyújt arra, hogy 2018. július 14-15. között megalkossák a település harmadik szabadtéri kiállítását, a „Sakkozzuk ki!" ötlete nyomán. A projekt a „Kerülj képbe! - Utcai művészet a kultúráért" címet kapta. A tárlat helyszínéül egy igazán frekventált területet, a salgótarjáni Főposta melletti aluljárót választották. Nyáron ennek a területnek a megújítását, átalakítását és dekorálását tervezik a megvalósítók helyi önkéntesek, lokálpatrióták bevonásával. A terület a MÁV tulajdonában van, megkeresésükre pozitívan reagáltak, de az engedélyezési eljárás csak a végleges látványterv elfogadását követően kezdődik meg. A megszépült falfelületek adnak majd helyet a tervezett, „Salgótarjáni életképek" elnevezésű fotókiállításnak. 2018. június 7-ig várják a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre azokat a kreatív, mozgalmas, emberközpontú fényképeket, melyek középpontjában a városi lét szépsége, Salgótarján pozitív értékei állnak!
A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a település értékeire, erősítse a helyiek identitás tudatát valamint, hogy innovatív módszerek mentén kapcsolódjon a korábbi városszépítő mozgalmakhoz.
A projekt fontos feladata az is, hogy a nyári akció megvalósításáig egy újfajta, cselekvő közösséget hozzon létre a nógrádi megyeszékhelyen. A csapatépítést a megvalósítók már februárban megkezdték. Közösségi mélyinterjúk során kérdezték a salgótarjáni lokálpatriótákat, hogy milyen a viszonyuk a városhoz, miben látják a legfőbb értékeket és problémákat, ők maguk, miben tudnának változást generálni. A több tucat személyes interjú elemzését követően, magukból a válaszadókból formálódott a ma már 20-25 aktív helybélit számláló innovatív közösség. A tagok hónapról-hónapra műhelymunkák és informális találkozások során közösen alakítják, tervezik és szervezik a nyári városszépítő-önkéntes akciót. A csoportban képviselteti magát a civil szféra, az önkormányzat, helyi kreatív szakemberek, fényképészek, művelődésszervezők, tervezőgrafikusok, pedagógusok, kommunikációs szakemberek és a fiatalabb generáció tenni akaró tagjai. A segítők ma már kiscsoportokban dolgoznak, egy-egy központi terület mentén, annak érdekében, hogy szakmai tudásuk és tapasztalatuk minél hatékonyabb felhasználásával, egy valóban nagyszabású kezdeményezés szerveződjön a településen. A kiállítás látványterve, valamint a műszaki kivitelezés technikai leírása készülőben, de tervezés alatt a két napos akció programkínálata is, mely nem csupán az élményfestésről és az önkéntességről fog szólni! Kulturális-művészeti programokkal, családi- ifjúsági eseményekkel, kreatív foglalkozásokkal várják majd az érdeklődőket a belvárosban, egy „mini-fesztivál" jelleget kölcsönözve a salgótarjáni kezdeményezésnek!

 

Belvárosi Mozgásstúdió - Értékes időpontok foglalhatók!

Belvárosi Mozgásstúdió

A felújított Belvárosi Mozgásstúdió alkalmas a legszélesebb körű mozgásformák, mint például az aerobik és egyéb fitnesz irányzatok (capoeira, kangoo, pilates, step, zumba stb.) gyakorlására.
130 m2-es edzőterem (24 x 5,4 m), öltözők, zuhanyzók, pihenősarok és eszközraktár várja a bérlőket.

A Belvárosi Mozgásstúdió a József Attila Művelődési Központ "C" szárnyában található.

ÉRTÉKES IDŐPONTOK FOGLALHATÓK!

Érdeklődni személyesen a művelődési központban, valamint a +3632/310-503 telefonszámon lehet.

Aktuális órarend:

Hétfő:
9.00-10.00 Kezdő jóga
13.30-14.30 Klasszikus aerobic
17.00-18.00 Női jóga
18.30-19.30 TAEBO
20.00-21.00 Pilates

Kedd:
8.30-9.30 Pilates
10.00-11.00 Jóga

16.30-17.30 Gyermek jóga
18.30-19.30 Jump
19.30-20.30 KamiBo

Szerda:
9.00-10.00 Kezdő jóga
14.30-16.00 Táncszínház

16.30-18.00 Balett
18.30-19.30 Cardio alakformálás

20.00-21.00 Pilates

Csütörtök:
8.30-9.30 Pilates
15.00-16.00 Senior jóga

16.30-18.00 Jóga
18.30-20.00 Jóga

Péntek:
9.00-10.00 Női jóga
16.30-18.00 Street/Dance/Hip-hop
18.30-19.30 Eszközös alakformálás
19.30-20.30 KamiBo

Vasárnap:
9.00-10.00 Zona edzés
18.30-19.30 Fanatic Jump

0007

 

XI. Országos Óvodás Műfalmászó Találkozó

St Falmászó 2018 web

KÖLYÖKZUG a JAMK-ban

 

kolyokzug-2016-uj-s

Archívum

A Kihívás Napja 2015

...

Az Irodalmi Kávéház aktuális programja

...

A Bátki József Közösségi Ház májusi programjai

batki-majus-s...

IV. PALÓCFÖLDI TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ

...

Argo 2. - az Apolló Moziban! (videóval: trailer és werkfilm)

argo2

Idén sem marad el a Gyermeknap!

...

Csipkerózsika - a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában

...

Nyári szabadidős táborok a Tarjáni Gyermektáborban 2015-ben is!

Nyári táborok Salgótarjánban

...

Summer Start Party 2014 - Salgótarján, Tóstrand

...

TÁMOGATÓINK
salgotarjanfogllogonka csak logo rgbtdmvgu webvisegrad fund czz logo  kh logo hello cafe salgo hotel logo
SALGÓTARJÁNI TAVASZ SZAKMAI BESZÁMOLÓ - NKA

Elérhetőségeink:

Cím: 3100 Salgótarján, Fő tér 5.   GPS: 48.104836, 19.809285
Telefon: (32) 310-503   Fax: (32) 411-119
Email: titkarsag@starjan.hu   web: www.stkult.info

Főoldal     Tarjáni Műsor    Közzététel    Archívum

 


 

© 2014. Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. - stkult.info - Minden jog fenntartva - Google+