fej


Gárdonyi Géza Színház: La Mancha lovagja
musical, Komlóssy Erzsébet Bérlet előadása

Időpont: november 28. 19.00
Helyszín: József Attila Művelődési Központ

„Az életet nem olyannak kell elfogadni amilyen, hanem amilyen lehetne!" – kiáltja Cervantes-Don Quijote. Igen, amilyen lehetne... Ha a szeretet, elfogadás, gyöngédség, szolidaritás uralkodna a világban. Jobbá tenni a világot! Ez Alonso Quijana, a La Mancha tartományban élő, idős vidéki nemes célja, mikor magára ölti a „bús képű lovag" jelmezét, mikor elindul megvívni harcát a jobb sorsra hivatott Emberért.
A történet keretjátéka az inkvizíció börtönének pokla, amelyben a legalantasabb emberi hierarchia törvényei szerint élnek gyilkosok, tolvajok, kurtizánok. Ide száll alá az író Cervantes, akit „eretnek" eszméi miatt vizsgál az inkvizíció. Tárgyalására várva először e lealacsonyult, az életből kiábrándult emberi közösség előtt kell megvédenie kéziratát, s főhősének, Don Quijote-nak megelevenített történetével (színház a színházban) kell bizonyítania, hogy a hit és a szeretetbe vetett bizakodás kilátást adhat és vissza tudja szerezni a kiábrándult ember számára az élet értelmébe és az emberi méltóság erejébe plántált reményt.

Szólójegyek kaphatók a József Attila Művelődési Központ jegypénztárában!

LaMancha FullHD JPG

Ossza meg barátaival, ismerőseivel!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

TÁMOGATÓINK
salgotarjanfogllogonka csak logo rgbtdmvgu webvisegrad fund czz logo  kh logo stece logo salgo hotel logo
SALGÓTARJÁNI TAVASZ SZAKMAI BESZÁMOLÓ - NKA

Elérhetőségeink:

Cím: 3100 Salgótarján, Fő tér 5.   GPS: 48.104836, 19.809285
Telefon: (32) 310-503   Fax: (32) 411-119
Email: titkarsag@starjan.hu   web: www.stkult.info

Főoldal     Tarjáni Műsor    Közzététel    Archívum

 


 

© 2014. Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. - stkult.info - Minden jog fenntartva - Google+