fej


studiozf

A Zenthe Ferenc Színház Zenés Stúdiója

 

Zenés stúdió célja:
Színészet? Éneklés? Tánc? Mindez egy helyen? A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház olyan fiatalokat, fiatal felnőtteket kíván megszólítani, akik egyszerre szeretnének megismerkedni mindennel, ami a színházi szakmához kell: színészmesterség, beszédtechnika, ének, tánc és színpadi mozgás.
Cél: a prózai mellett a zenés műfaj jövendő tehetségeinek nevelése, képzése, az új műfaj alapjainak lerakása a Zenthe Ferenc Színházban, valamint felsőfokú képzésre történő felkészítés.
A legtehetségesebbeknek lehetősége nyílik a 2018/2019. évadban a Zenthe Ferenc Színház zenés produkciójában, valamint egyéb városi rendezvényeken szerepelni.

Résztvevők: 10-12 fő (fiatalok, amatőr színjátszó körök, stúdiók, énekes csoportok tagjai) – elsősorban Észak-Magyarország és a Felvidék.
Korhatár: 15-25 év

Stúdióvezető: a salgótarjáni születésű Pándy Piroska Liszt Ferenc-, Príma- és Madách-díjas előadóművész, a Madách Színház társulatának tagja

Tanárok:
A stúdióban olyan neves művészek és tanárok segítenek a felkészülésben, mint Pándy Piroska opera-és operett-énekesnő, Gyuriska János színművész, Susán Ferenc, a Zenthe Ferenc Színház főrendezője, Tarnóczi Jakab rendező eh., Sándor Zoltán, a Zenthe Ferenc Színház művészeti vezetője, előadóművész, Szegeczky Ágnes zongoraművész, Husvéth Csaba és Szabó János táncpedagógusok, a Nógrád Táncegyüttes művészeti vezetői, koreográfusok.
Egy-egy téma feldolgozásába bevonjuk a Zenthe Ferenc Színház Jászai Mari díjas művészeit is.

Tematika:
- Színház-és drámatörténet, drámaelmélet
- Szolfézs, zeneelmélet
- Színpadi mozgás, tánc
- Beszédtechnika, művészi beszéd
- Színészmesterség, színpadi gyakorlat
- Egyéni ének
- Egyéni ének korrepetíció

A képzés ideje: 10 hónap (szeptember – június, havi 3 alkalom, hétvégente)
Helyszín: Zenthe Szalon, Salgótarján

Felvételi időpontja: 2017. július 2. (vasárnap)

Felvételi követelmények:
a) két különböző hangulatú vers
b) egy prózai részlet vagy monológ
c) két különböző stílusú dal az alábbiak közül:
- népdal vagy népdalfeldolgozás
- barokk/klasszikus/ romantikus dal vagy ária
- operett dal, belépő
- musical szóló

Tandíj: 30.000 Ft/hó

A felvételi anyagot kérjük kívülről előadni!

A választott dalokhoz a szükséges kottákat vagy zenei alapokat
a felvételiző hozza magával!

A jelentkezési lappal együtt kérjük fényképes önéletrajz csatolását is.

A jelentkezési lap beküldésének határideje: 2017. június 29.

E-mailben: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Levélben: Zenthe Ferenc Színház – 3100 Salgótarján, Fő tér 5.
Személyesen: József Attila Művelődési Központ - 3100 Salgótarján, Fő tér 5. (hétköznap: 08.00-16.00 között)

A felvételi pontos időpontjáról a jelentkezést követően értesítjük!

Amennyiben a felvételi anyaggal kapcsolatban kérdésed van, vagy segítségre lenne szükséged, írj a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

További információ: 0630/446-67-22

A JELENTKEZÉSI LAP letölthető innen!

 

Ossza meg barátaival, ismerőseivel!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

TÁMOGATÓINK
salgotarjanfogllogonka csak logo rgbtdmvgu webvisegrad fund czz logo  kh logo stece logo salgo hotel logo
SALGÓTARJÁNI TAVASZ SZAKMAI BESZÁMOLÓ - NKA

Elérhetőségeink:

Cím: 3100 Salgótarján, Fő tér 5.   GPS: 48.104836, 19.809285
Telefon: (32) 310-503   Fax: (32) 411-119
Email: titkarsag@starjan.hu   web: www.stkult.info

Főoldal     Tarjáni Műsor    Közzététel    Archívum

 


 

© 2014. Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. - stkult.info - Minden jog fenntartva - Google+